|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2006. március 4.A Stockholmban élő Veress Zoltán író a napokban töltötte be hetvenedik évét. Fiatalon elbeszélésekkel kezdte, az ő könyve, a Menetirány volt a Forrás-sorozat első darabja, nemsokára Szeptember című nagy regényével jelentkezett, s tudománynépszerűsítő esszéket is írt, ismertté és népszerűvé viszont gyermekversei /a ma is olvasott Irgum-Burgum Benedek, a Tóbiás és Kelemen, a Jeromos, a kerge kos/ tették. A Napsugárnak indulásától vezető munkatársa volt Kányádi Sándorral, Bajor Andorral, Méhes Györggyel, Fodor Sándorral. Veress családostól Svédországba költözött, ahol nagy részt vállal a magyar irodalom népszerűsítéséből, Erdély kövei címmel évkönyvet is kiadnak. /(hadházi): Veress Zoltán hetvenéves. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./ Veress Zoltán /sz. Kolozsvár, 1926. febr. 25./ 1952-től 1954-ig börtönben volt, 1956-ban beiratkozott a Bolyai Tudományegyetemre, ahonnan 1958-ban kizárták, később levelező tagozaton fejezte be az egyetemet. 1986-ban költözött Svédországba.2006. május 20.Dániel Éva, a Svéd Képzőművészeti Szövetség és a Stockholmi Egyetemes Képzőművészeti Egyesület tagja hazahozta alkotásait szülővárosába, Sepsiszentgyörgyre. Tehetsége a rajz és festészet irányában már fiatalkorában jelentkezett. A festészettel a 80-as években ismerkedett a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceumban; az országos népművészeti versenyen első díjat nyert alkotásaival. Mindent kipróbál, a klasszikus festészettől az absztraktig, munkái eljutnak a nagyvilágba. 1990-ben családegyesítéssel kikerült Svédországba, ahol 1991-től folyamatosan kiállít. 1994-től egy új technikát alkalmaz, amely ismeretlen mind ez idáig a világon. Az életét megmentő professzor után Hilmann-technikának nevezett festési módszere szokatlan, nem csak technikailag – több dimenzió megvalósítása síkban –, hanem eszmeileg is. Egyik kiállítása alkalmából műveiről Banner Zoltán művészettörténész így nyilatkozott: ,,Ilyen jellegű varázslatokat csak szintén magyar találmányon, Gábor Dénes hologramjain láthatunk, s ezt rendkívül nehéz megteremteni. Ez egy egyedi technika. Művészete kifejezi az élet szépségét, sokszínűségét, a szülőföld szeretetét. Alkotásai gyönyörűséget okoznak a szemnek, és nyugtató hatást érnek el érzelmileg.” /Diószegi Gábor: Fent a magasban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./2006. június 17.Kolozsváron, a Korunk Galériában megnyílt Takács Gábor grafikáinak – tusrajzok és metszetek – kiállítása, Stockholmban tett látogatásának lenyomatai. /Heim András: A lázban égő ember. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./2006. október 4.Elhunyt Bartis Árpád, a Népújság hűséges levelezője. 1922-ben született Gyergyószárhegyen. Gyulafehérváron érettségizett, majd 1940-ben Budapesten beiratkozott a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre. Az egyetemi évek alatt tagja volt a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének. 1944-ben fejezte be a közgazdasági egyetemet, orosz fogságba került. Innen 1945-ben szabadult, majd hazaért Gyergyószentmiklósra. Az 1948-as államosítás során elvesztette az üzletét. 1954-től a Magyar Autónom Tartomány központi beruházási bankjánál főfelügyelőként dolgozott Marosvásárhelyen. 1982-ben nyugdíjazták. 1971-ben Stockholmban, a Jóga Világszövetség kongresszusán a világszövetség tiszteletbeli elnökévé választották. /Búcsú Bartis Árpádtól. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./2007. február 26.Versösszeállítással kezdődött február 23-án a Kolozsvár Társaság székhelyén a Korunk folyóirat újraindulásának 50. (alapításának 81.) évfordulójára emlékezés. Boér Ferenc színművész műsora az elmúlt évtizedek során a különböző lapszámokban megjelent versekből állt, a teljes összeállítás annak idején Mondj igazat címmel lemez formájában is napvilágot látott. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője tartott megnyitó beszédet, majd átnyújtotta a jelen lévő Pomogáts Béla irodalomtörténésznek az ünnepi Korunk-kötést, amelynek címlapján a következő szöveg olvasható: Elkötelezett régi munkatársunknak, Pomogáts Bélának ezzel a kötéssel fejezzük ki elismerésünket a Korunk újraindulásának 50. évfordulóján. Az ünnepségen, Pomogáts mellett, előadást tartott Egyed Ákos történész, valamint Rigán Lóránd filozófus. A Korunk februári számában egykori szerkesztők szólalnak meg, gyakorlatilag 1957-től 1989 végéig tekintve át azt az időszakot. A lapszámban sikerült Stockholmból, Mexikó városból és New Yorkból is egykori szerkesztőket megszólaltatni, Veress Zoltán, Aradi József, illetve Weiszmann Endre személyében. A hetvenes évek elején ért el a folyóirat a csúcsra, azután megint elkezdődött egyfajta beszűkülés. A lapnál legalább 3–4 besúgó volt – hangsúlyozta a főszerkesztő. Ma már nyugodtan vállalható a legelső, 1926-os februári Korunk számból az, hogy a fasizmus és a bolsevizmus egyforma veszély. Pomogáts Béla előadásában kitért az 1957-es újraindulásra, majd elemezte Gáll Ernő és Balogh Edgár szerkesztői tevékenységét. Egyed Ákos történész hozzászólásában a folyóirat egyik vonulatáról, a történelemírásról értekezett. A történészek addig nélkülözték a közlés lehetőségét, így a folyóirat fórum volt számunkra. /Köllő Katalin: 50 éve indult újra a Korunk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./2008. július 24.Kolozsvár több évszázados sírkertje a Házsongárd, a magyar kultúra panteonja is. Visszafordíthatatlanná vált a temető pusztítása. A műemléktörvény nem védi a sírokat, a sírhelyek megváltása egyre nehezebb. A „maradék temető” megvédésére 1999-ben létrejött a Házsongárd Alapítvány, amely felekezetközi jelleggel működik és célja a temetőben nyugvó jeles magyar személyiségek sírjainak megmentése, gondozása, a magyar történelem és művelődés szempontjából fontos síremlékek restaurálása. Áldozatos munkájuk támogatására az egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholm (EMKES) augusztus 23-án nagyszabású jótékonysági képzőművészeti kiállítást rendez Kolozsváron. Felkéri a világon élő összes magyar képzőművészt, hogy egy művével járuljon hozzá a kiállítás sikeres megrendezéséhez. A művek értékesítéséből befolyó összeget teljes egészében a Házsongárd Alapítvány részére ajánlják fel. /Jótékonysági képzőművészeti kiállítás a Házsongárdért. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./2008. augusztus 5.Életének kilencvenedik évében Moszkvában elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író /Kiszlovodszk, 1918. dec. 11. – Moszkva, 2008. augusztus 3./. A rosztovi egyetem matematika-fizika szakát és a moszkvai irodalmi főiskolát párhuzamosan végezte el, végül matematika- és csillagászat-tanár lett. 1941 októberében bevonult, a világháborúban tüzérként szolgált, többször kitüntették. Szabadidejében naplót vezetett és novellákat írt. A katonai elhárítás felfigyelt levelezésére, melyben Sztálint „bandavezérként” emlegette, s 1945-ben 8 év kényszermunkára ítélték. Szabadon bocsátása után még három évet kényszerlakhelyen kellett töltenie. 1956-ban rehabilitálták, s ismét tanár lett Rjazanyban. Kisregényét az Ivan Gyenyiszovics egy napját a Novij Mir című folyóirat 1962-ben közölte, ebben a saját élményei alapján mutatta be a lágerek rabjainak életét. Hruscsov 1964-es bukása után már nem közölték műveit a szovjet sajtóban, egyre élesebben támadták, zaklatták. A pokol tornácán és a Rákosztály című regényet szamizdatban, illetve nyugaton adta ki. 1967-ben nyílt levélben fordult az írószövetséghez, amelyben szót emelt a cenzúra eltörlése mellett és követelte az ellene indított hajsza leállítását. Válaszul az írószövetség 1969-ben kizárta tagjai közül a renitens írót, Szolzsenyicin pedig Szaharov és mások mellett tagja lett a szovjet polgárjogi mozgalomnak. 1970-ben Szolzsenyicinnek ítélték az irodalmi Nobel-díjat, de nem ment ki Stockholmba, mert félő volt, hogy nem engedik haza. 1971-ben külföldön jelent meg 1914 augusztusa című történelmi regénye, amely az orosz vereséggel végződő tannenbergi csatával foglalkozott, s feltárta a cárizmus hibáit, melyek az 1917-es forradalomhoz vezettek. 1973-ban Párizsban adták ki A Gulag szigetvilág első kötetét, ebben történetíróként és szociografikusként tárta fel a munkatáborok és börtönök rendszerét s az áldozatok szenvedéseit. Sajtókampány indult ellene, letartóztatták, 1974-ben hazaárulás vádjával elítélték, majd kiutasították az országból. Stockholmban ekkor vehette át a Nobel-díjat. Kiadta a Gulag 2. és 3. kötetét, majd 1980-ban további két esszét: A tölgy és a borjú a szovjet irodalmi életet mutatta be, A halálos veszedelem az amerikaiak téves Oroszország-képét elemezte. Folytatta történelmi sorozatát, a második rész 1916 októbere, a harmadik 1917 márciusa, a negyedik 1917 áprilisa címmel jelent meg, összefoglaló címe Vörös kerék lett. 1990-ben visszakapta állampolgárságát, 1994-ben hazatért. 1991-ben jelent meg Hogyan mentsük meg Oroszországot? című röpirata. 200 év együtt című, 2001-ben kiadott könyve az oroszok és zsidók együttélésével foglalkozott, különösen a népcsoport szerepével a szovjet ellenzéki mozgalmakban. Ezt írta magáról: „Irodalmi sorsom nem az én sorsom, hanem azoké a millióké, akik nem tudták már papírra kaparni, elsuttogni, elhörögni azt, ami a börtönben, a lágerben történt velük. ” /Elhunyt Szolzsenyicin, „a megkínzottak és meggyilkoltak képviselője” = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./2008. augusztus 19.Kalmarban utcát neveznek el Pallay Józsefné, született Pálffy Gizella Ildikó asszonyról, a bevándorlóról Svédországban első ízben –, aki immár 40 éve él ebben a városban. A rendkívüli megtiszteltetést önfeláldozó munkájával érdemelte ki, amellyel Kalmar művelődési életét megszervezte. A Gyilkostó környékéről származik, erdőmérnök édesapjával járta pici korától az erdőt. Olyan kövületet talált, amely az ő adományaként került a kolozsvári egyetem geológiai gyűjteményébe. Tatabányáról az 1956-os forradalom után kényszerült távozni, két fiútestvérének élete forgott kockán. Évtizedekkel ezelőtt filmet készített a lappok vándorlásáról, nemrég mutatta be a Duna TV. Soha nem volt gazdag. Gondolkodás nélkül elzálogosította ékszereit, hogy anyagilag támogathassa egyik bevándorló társát, aki az első tánciskolát nyitotta meg a városban. Igazi mecénásként éli az életét. A 61 000 lakosú városban eddig összesen négy nagy koncertet tartottak. A harmadik költségeit teljes egészében ő fedezte és a rendezését is vállalta. Meghívta a marosvásárhelyi zenekart, és Stockholmban is felléptette őket. Házi koncerteket szervezett. 40–50 ismeretlen személyt fogadott, mindenkit vendégül látott. Rangot jelentett bejutni ezekre a koncertekre. Zongorát vásárolt, hogy a vajdasági háború egyik menekültje gyakorolhassa hivatását. A vendégek adományából helyi fiatal tehetségeket támogatott, illetve azokat a magyar zenészeket, akiket a menekülttáborok lakói közül választott ki. Legutóbb a csíkszeredai kamarazenekart látta vendégül, a szó szoros értelmében: saját házában szállásolta el a 24 zenészt. A fiatal muzsikusoknak nagy sikerük volt. Kalmar kitüntetettje magyar maradt! /Szőcs Judit: Magyarként Svédországban. Utcát neveztek el egy magyar bevándorlóról. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./2009. július 4.Marosvásárhelyen kevesen jöttek el a Stúdió Színházba, ahol a Kossuth-díjas írónő, Jókai Anna erdélyiekről szóló nagyszerű regényét, a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Szegény Sudár Annát monodrámában szólaltatta meg a helybeliek egykori igen népszerű vezető színésze, a Budapestre áttelepült, de az otthonához, szülővárosához azóta is a ragaszkodó Bálint Márta. A regényt a Marosvásárhelyhez szintén szorosan kötődő Scarlat Anna alkalmazta színpadra, az előadást Kincses Elemér rendezte. A produkció nagy sikernek örvend, évek óta telt házzal játssza a művésznő Budapesten a Magyar Színházban és rengeteg helyen még Magyarország-szerte, ahova hívják. Bécsben, Stockholmban tapsolnak neki, és másutt is sokfelé Európában. A Szegény Sudár Anna talán az egyetlen regény, amelyet anyaországbeli író alkotott a határon túli magyarság sorskérdéseiről. A regény a diktatúra idején játszódik. /N. M. K. : Szegény Sudár Anna. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 4./2009. december 14.A diktatúrákhoz kapcsolódó emlékek szervesen beépültek a romániai társadalom tudatába, mivel ezek az élmények generációkon keresztül továbböröklődnek, még sokáig meg fogják határozni az ott élő közösségek lelkiállapotát – fejtette ki Herta Müller Stockholmban, a Nobel díj-ünnepségen. Herta Müller a hagyományokkal szakítva nem is szólalt fel a díjátadó ceremónián, már pár nappal az esemény előtt megelőlegezte a nyilvánosságnak az alkalomra fogalmazott köszönőbeszédét. Írásában gyerekkori élményéből kiindulva, az édesanyja mindennapi intelméből, hogy mindig hordjon magánál zsebkendőt, szimbólummá emelte a tenyérnyi rongydarabkát. /Szakács Zsuzsanna: A hazátlanság dicsősége. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||